Bizonyítványosztás - 2011/2012
2012. máj. 20. 13:49 - írta: horas
Személyre szabott évértékelő egy igen csak gyengére sikerült szezon után, mindenki megkapja a magáét.
Aki a hátsó ajtón érkezett
2012. máj. 19. 17:32 - írta: Viridis Aquilae
Pár hete épp nyílt szerkesztőségi vitát folytattunk Diego Milito megítéléséről, arról, hogy mekkora szeletet vesz ő ki az Inter történelméből, hogy van-e alapja a 22-es számú mez visszavonultatásának. Rátok bízom ezen kérdés eldöntését, de szerintem a lényeg nem ez. Nem az a fontos, hogy hivatalosan is tisztelegjünk a Herceg előtt, a Diego Milito jelenség nem itt kezdődik, nem ez adja az esszenciáját. Sőt szinte csak ellentétben van vele. Ez az ember a hátsó bejáraton érkezett, előtte nem kell formálisan meghajolni. Pont, ezért, ez egy nem hivatalos tisztelgés.
A hónap momentumai - Tavasz
2012. máj. 17. 14:02 - írta: Viridis Aquilae
Csoportosítunk. A májusi eső aranyat ér, hát nekünk most bronzot sem, nem, hogy aranyat, de mivel ezt előre sejtettük, ezért összevontuk a két hónapot. Nehogy, már három meccsre osszuk nagy presztízsű díjainkat, pláne, hogy abból kettő vereség. Lényegében ez Stramaccioni munkásságának időtartamára datálódik, a szokottnál jobb kedélyű így, a hónap értékelőnk. Már a levelező listánkon keresztül is láttam a kollégák mosolyra húzódó száját, hogy a legostobább döntés kapcsán nem kell egyből befirkantani, hogy "bármi, amit Ranieri csinált". Egy katasztrofális szezon végén visszük le most a hangsúlyt, de a pontot még nem rakjuk ki. Nem hagyunk senkit magára, lesz halom értékelőnk és még egyéb díjakat is osztunk, így az aki kattintás fóbiába szenved, sem kell, hogy elvándoroljon az oldalról. Nézzük a tavasz kétharmadát.
Söpörjük a szőnyeg alá!
2012. máj. 16. 14:21 - írta: Salalalala
Technikai gondok miatt kissé megcsúsztunk, de azért nem megyünk el szó nélkül a vasárnap történtek mellett, még ha meg is tehetnénk. Sok említésre méltó nem történt, de pár dolgot azért érdemes feljegyezni.
Bizzarri, támaszkodj a kapufának!
2012. máj. 13. 8:00 - írta: Salalalala
Az utolsó fordulóhoz értünk, ahol nem kevesebb dől el, mint az, hogy jövőre az EL-ben, vagy a BL-ben indulhat-e a csapat. Ahhoz, hogy az utóbbiban induljunk, egy bravúros győzelem mellett egy zsáknyi mák is kell. Na meg itt van egy 10 éves emlék is.
This is the beginning of a beautiful friendship
2012. máj. 12. 15:58 - írta: Viridis Aquilae
Hangzanak a Casablanca záró sorai. Ami abból a szempontból nem igaz ránk, hogy a Lazio és az Inter barátsága nem ma, és nem is tegnap kezdődött. Ez a kapcsolat elsősorban a politikának köszönhető, pontosabban az ultráink politikai beállítottságának, de megnyilvánul például a tragikus sorsú Gabriele Sandri előtti tisztelgésben is. A barátság jegyében működtünk együtt a Non Mollare Mai stábjával, amiből megtudhatjátok mit várunk a meccstől és úgy általában mit gondolunk a két csapatról. Római vakáció.
A hegylakó
2012. máj. 10. 15:47 - írta: csabinter"Connor MacLeod vagyok a MacLeod klánból. 1518-ban születtem Glenfinnan faluban, a Loch Shiel partján. Halhatatlan vagyok."

Sacchi segített legyőzni a Milant
2012. máj. 7. 15:22 - írta: horas
Stramaccioni sokadjára bizonyítja taktikai felkészültségét, intelligenciáját, és józanságát. Rengeteg féle-fajta (nem csak jellemzően olaszos) felállásban játszott már a csapat az érkezése óta. Hab a tortán, hogy mindegyikben volt ráció és mindegyik lényegében az aktuális helyzetre kívánt optimálisan reagálni. Most szintén újat húzott és szintén bejött. A slusszpoén az egészben, hogy a Milan egyik kultikus figurájának zsenialitását kölcsönözte a kuzinok legyőzéséhez. Kielemezzük a Milan elleni frenetikus győzelem részleteit és összetevőit.
A ravasz, az agy és a füstölgő puskacső
2012. máj. 7. 14:40 - írta: Viridis Aquilae
Imádom, ha egy terv sikerül - mondta mindig a Szupercsapat részek végén, George Peppard, azaz Hannibal ezredes. Bár ő sosem kockáztatott nagyot, ha van egy Mr.T-d, akkor nem veszíthetsz. A mi esetünkben Mr. T súlyos retardációban szenvedő unokaöccse, Sulley Muntari pont az ellenfelet erősítette, ennek megfelelően annyit csúszkált páros lábbal és hátulról, hogy az Afrikából látogatóba érkező mamája is inkább lemondta az anyák napi vacsit. De ezt elnézzük utólag. Kellemes májusi estén vagyunk túl, egy ilyen szezon végén is mosolyt csaltak az arcunkra.
Kinyírlak, megfőzlek és megeszlek!
2012. máj. 6. 9:37 - írta: csabinter
Listaőrület: 12 év 10 legszebb derbigólja
2012. máj. 4. 9:36 - írta: csabinter
A hétvégi derbi felvezetése ismét nem egy szokványos-szokásos beharangozóban merül ki, mert olyan jó fejek vagyunk, hogy na. Az őszi (inkább téli) meccshez időutazással csináltunk kedvet többek között, az alábbiakban szebbnél-szebb piros-fekete szívekbe történt döfést idézünk vissza, méghozzá 10 darabot, méghozzá az elmúlt 12 esztendőből, vagyis a kétezres évek leglátványosabb Milan elleni bajnoki góljait lehet háttámlás székkel élvezni egy kattintásért cserébe (utána még 10-et kell).
A remény tovább buszozott és elhagyott minket
2012. máj. 3. 11:18 - írta: csabinter
A FOStream-en kezdtem el nézni, de mire visszajött, az állás 2-1 lett oda. Fasza. Mi az isten történt itt? Valahogy most én sem bánom, hogy nem láttam rendesen a meccset. Inkább hanyatt dőltem és művelődtem az Éden Hotelen. Ahogy olvasom, visszaköszönt a Ranieri korszak, nevetséges és bőven elkerülhető gólokat kaptunk, mindent kihagytunk.
Bronzárium
2012. máj. 2. 12:18 - írta: Bobogoal
Itt hívjuk fel kedves vendégeink figyelmét, hogy bronzárium szalonunk újra megnyitotta ajtaját. A tulajdonosi körben nem történt változás, de az előző üzletvezetőt a forgalom drasztikus visszaesése miatt rendkívüli felmondással elbocsájtották, s egy fiatalabb, dinamikusabb munkaerővel bízták meg a szalon vezetését. Sikeresnek mondható a váltás, hisz az elmúlt hetekben vissza-visszatértek régebbi kuncsaftjaink, így a nyár közeledtével mit is kívánhatnánk mást, mint KELLEMES BRONZULÁST! Aktuális akcióinkról a hajtás után olvashattok!
The New Breed
2012. ápr. 30. 12:16 - írta: horas
Az idei év viszontagságai részben a keret és a húzóemberek megöregedésének is köszönhetők, illetve Morattiék az elmúlt 2 évben minőségileg inkább elvettek a csapatból, mint sem hozzáadtak volna. Emellett pedig a menetrend szerinti rossz edzőválasztások is rendesen rányomták a bélyegét a csapat teljesítményére. Ettől lett ilyen izgulós a szezon vége, és egyáltalán nem biztos a BL-indulás, ami a szezon előtt igencsak elképzelhetetlen volt. Rengeteg volt a negatív hang a csapatot megerősíteni és megfiatalítani kívánt emberek minőségén illetően. A csapat aktuális teljesítménye függvényében - ami idén igencsak ingázó, de leginkább rossz volt - hol kilátástalan, hol reményteljes volt a jövőt jelentő új arcok megítélése, és az új csapatgerinc építésébe vetett bizalmunk. Év végére, köszönhetően a beugrós és eddig remekül teljesítő Stramaccioninak, azért ez a dolog is úgy, ahogy összeállt. (A címet a klasszikus Fear Factory nótából kölcsönöztük, ami eredetileg úgy szól, hogy "We are the new breed, we are the future.")
One step closer
2012. ápr. 30. 1:00 - írta: Rolkó88
Kellemes kis vasárnap délutáni kikapcsolódásban reménykedhettünk, azonban a srácok úgy gondolták, kis 'szívizom-erősítést' tartanak nekünk, nem először.
Pater noster
2012. ápr. 29. 6:01 - írta: Viridis Aquilae
Liftezünk, mint egy páternoszter, de most elérhető közelségbe került a harmadik hely, a remény továbbra is (újra) él a játékosainkban. Vasárnap 15.00 órakorfogadjuk a Cesena csapatát, a három pont létfontosságú. Minden pillarebbenésükkel a bronzéremre fókuszálnak, főleg Jezsuita Terminátorunk, aki hívő emberhez méltón mindennapi imádságába is belevette az Intert és a hőn áhított győzelme(ke)t. A keret idős, a napi két edzés már megterhelő, így a minap Lúcio javaslatára betértek a helyi templomba imádkozni.
Csaló, tégla, vagy jóbarát?
2012. ápr. 27. 11:22 - írta: csabinter
A youtube-os videók eredetiségét manapság Maya Gold szüzességénél is könnyebb megkérdőjelezni, ezért fenntartásokkal kezeljük Mauro Zarate a Fiorentina-Inter mérkőzés 68. percében Julio Cesar tizenegyesvédése pillanatában bemutatott reakcióját. Lapozás után megpróbálunk lehetséges magyarázatokat adni a viselkedésérére és persze megtekinthető a felvétel.
Csapó kettő
2012. ápr. 25. 7:01 - írta: Viridis Aquilae
Deja vum van. Rövid időn belül másodszor állok (ülök) neki egy Udinese elleni beharangozónak (annyira, hogy még az előző képet is leloptam). A másfél héttel ezelőtti szomorú esemény miatt, az elhalasztott Udinese-Inter összecsapást, ma 15.00 órakor játsszák le. Igen, szerdán, hétköznap háromkor. Jobb időpontot nem is találhattak volna, így legalább csak minden harmadik Interista látja majd, az egykori világsztárok újabb szenvedésének friss epizódját. Nyilván azon sorozat küzdelmei zajlanak este, amelyben előzékenyen továbbengedtük a Marseille-t, így nem tehették késői órára, de az mégsem állapot, ha a pályán lévők és a nézők száma megegyezik. Elég a picsogásból, túl sok minden nem változott, eggyel megint közelebb vagyunk megváltó(nak hitt) szezon végéhez.
Pótoltunk. A Friuliban. Szerda délután. Kellemesen csalódtunk. Hogy miért? Hajtás után fejtegetek néhány sort.