toplista bejegyzései 
A hónap momentumai - Tavasz
2012. máj. 17. 14:02 - írta: Viridis Aquilae
Csoportosítunk. A májusi eső aranyat ér, hát nekünk most bronzot sem, nem, hogy aranyat, de mivel ezt előre sejtettük, ezért összevontuk a két hónapot. Nehogy, már három meccsre osszuk nagy presztízsű díjainkat, pláne, hogy abból kettő vereség. Lényegében ez Stramaccioni munkásságának időtartamára datálódik, a szokottnál jobb kedélyű így, a hónap értékelőnk. Már a levelező listánkon keresztül is láttam a kollégák mosolyra húzódó száját, hogy a legostobább döntés kapcsán nem kell egyből befirkantani, hogy "bármi, amit Ranieri csinált". Egy katasztrofális szezon végén visszük le most a hangsúlyt, de a pontot még nem rakjuk ki. Nem hagyunk senkit magára, lesz halom értékelőnk és még egyéb díjakat is osztunk, így az aki kattintás fóbiába szenved, sem kell, hogy elvándoroljon az oldalról. Nézzük a tavasz kétharmadát.
Listaőrület: 12 év 10 legszebb derbigólja
2012. máj. 4. 9:36 - írta: csabinter
A hétvégi derbi felvezetése ismét nem egy szokványos-szokásos beharangozóban merül ki, mert olyan jó fejek vagyunk, hogy na. Az őszi (inkább téli) meccshez időutazással csináltunk kedvet többek között, az alábbiakban szebbnél-szebb piros-fekete szívekbe történt döfést idézünk vissza, méghozzá 10 darabot, méghozzá az elmúlt 12 esztendőből, vagyis a kétezres évek leglátványosabb Milan elleni bajnoki góljait lehet háttámlás székkel élvezni egy kattintásért cserébe (utána még 10-et kell).
Listaőrület: 10 facepalm csere
2012. ápr. 19. 19:31 - írta: csabinter
Nincs Bajnokok Ligája (mármint teccikérteni, amúgy van, Persie persze), nincs Olasz Kupa, nincs hétközi forduló, hétvégi Serie A-mérkőzések maradnak el, nincs miről írni. Legalábbis ezzel nyugtatjuk magunkat, hogy miért nem vagyunk képesek néhány sort ideböfögni, hogy minimum kommentfogóként szolgáljanak a tűzoltó sorok. A napokban beleszaladtam egy relatíve régi összeállításba az Inter történetének 10 legfurább, legbénább, legfaszább olyan átigazolásáról, amely során játékoscserék (is) történtek. Klikkelj, emlékezz és hökkenj!
A hónap momentumai - Március
2012. márc. 29. 19:56 - írta: Viridis Aquilae
Claudio Ranieri utolsó hónapján vagyunk túl, teljes egészében letudtuk vele a márciust, mely egy kicsivel jobbra sikerült, mint a totálisan értékelhetetlen február. Könnyes búcsút nem vettük a Tinkermantől, így aki ki szeretné fejezni jó kívánságait az ősz mesternek, az tegye meg itt. Reméljük ez az utolsó bejegyzés, ahol még húsba vágóan élénk emléke fájdalmat okozhat nekünk. Pár hét múlva csak egy varratos seb lesz, igaz abból az a méretes fajta, amit szíved szerint addig kaparnál, amíg le nem esik a karod. Egy utolsó visszapillantást engedjünk meg magunknak. Csak a szépre emlékszünk, már, ha volt olyan.
A hónap momentumai - Február
2012. márc. 2. 9:29 - írta: Viridis Aquilae
Csak úgy lehetsz boldog, ha szeretsz szenvedni - mondta valamikor Woody Allen. Nagyon boldog csapatunk lehet. Woody Allen híres arról, hogy képes önmagából viccet csinálni. Ez nem azt jelenti, hogy mi innentől csak önmagunkon fogunk nevetni, nevetnek eleget rajtunk a riválisok. A csapat hektikussá tett minket, először még elemeztünk, aztán dühöngtünk, majd sírtunk és nevettünk. Kötelező idén minden fázison átmenni legalább egyszer, hogy megtudd mennyire lehet szeretni egy csapatot. A fő probléma viszont az, hogy az út végén a közöny nevű állomás vár mindenkit. Megnézed a meccset becsületből, szurkolsz, amennyire tőled telik, de már nem vársz semmit tőle. Nem lepődsz meg, ha Chivu távol tartási végzéssel a kezében fogja a csatárokat, ha Maicon intenzívebben mozog egy hétvégi bevásárláskor, mint a pályán és, ha Pazzini... Ha Pazzini egyáltalán a pályára kerül. Pont ezért változnak a szokásaink, rendhagyó a havi díjátadó.
A hónap momentumai - Január
2012. febr. 2. 15:04 - írta: Viridis Aquilae
Rendkívül szoros hetünk van, mercato zárás, meccs-meccs hátán, ráadásul az évente megrendezett Palermo elleni tragikomédiát is tegnap zártuk. Ennek ellenére, ha a naptárra pillantunk, feltűnhet, hogy lapozni kellett (volna), mert februárba fordultunk. Ha év végén elpusztul a világ, ez az utolsó szezon, amikor valami érdemlegeset tudunk nyerni (ha elfogadjuk, hogy már egy évet sem élünk, nyilván az lesz mindenkinek a legfontosabb, hogy legyen még egy kupánk, nem?), bár már a legvérmesebb drukkerek sem hisznek benne, hogy a TIM-Cup-nál fényesebbet a zsákba tehet valaha Ranieri. Talán, ha valóban világvége lesz, s ő meg azt is kivédekezi, akkor fennmaradó induló híján ő lesz a világ legjobb edzője. De most koncentráljunk a januárra és a díjesőre, érzelmes köszönőbeszédekkel.
A hónap momentumai - December
2011. dec. 23. 12:53 - írta: Viridis Aquilae
A decemberi kiadásnál érzem először, hogy körvonalazódik valami abból, amiért egyáltalán megválasztjuk a csapatunk legjobbjait. Ezt korábban nehezebb volt megszülni, mint teherbe ejteni egy guminőt, ma viszont olyan mennyiségű remek teljesítményt láthatunk, amennyi trükk lehet még az apró szusievő tarsolyában. Apropó, ez az év utolsó hónap momentumai (összesen a harmadik), s ezt a jeles jubileumot megakartam ünnepelni egy egész alakos, akt Muntari önarcképpel, mely a szavazók között került volna kiosztásra, de a többiek lebeszéltek róla. Nem baj, Sneijder azért kipostolta twittere, - más dolga úgy sem volt a hónapban - aki nagyon bírja a ghánai Grál-lovagunkat, megnézheti. Nektek, így megint csak a szavazás marad, eldönthetitek, melyik kis kedvencet rakjuk majd a fa alá. Az igazság odaát van... mármint az elolvasom nevű gombocska mögött.
A hónap momentumai - November
2011. nov. 30. 21:26 - írta: Viridis Aquilae
Emlékezetes hónapon vagyunk túl. Nem az elsőn idén. Bár emlékezetes az is, mikor a fogdokinál a székben ülve a fehér ruhás bácsi olyan, nagy szerszámmal közelít a szád felé (aki félreértette annak jelenése van a Bianconeris fiúknál), amivel te maximum a konyhabútort ápolgatnád. Így ápolgatta a csapat novemberben is a lelkesedésünket. Lapozás.
A hónap momentumai - Október
2011. nov. 1. 16:41 - írta: Viridis Aquilae
Egy új rovattal készültünk nektek, melyben megválasztjuk a hónap legjobbjait illetve emlékezetes pillanatait. Abszurddá teszi most az egészet, hogy vállalható eredményünk alig volt, sőt nevetséges olyan pillanatban legeket, választani, amikor évek óta a legnagyobb mélységekben van a gárda. De mi a csapattal ellentétben következetesek vagyunk, és kitartunk az elképzeléseink mellett. Ez most olyan, mintha megválasztanánk az ország legjobb politikusát, egy süllyedő hajón rendezett kapitányválasztó verseny. November elseje van, emlékezzünk halottainkra és csapatunk elmúlt hónapjára, mely tökéletesen alkalmazkodott a mai ünnephez. Ellentmondást nem tűrő munkával kiválasztottuk a legjeinket, és még szavaztatunk is. Figyelem, szerkesztőségi vélemény következik.
Unatkozol?
2011. okt. 11. 13:33 - írta: csabinter
Nézz gólokat. Inter-gólokat. Klikkelés után akad itt bőven, pont annyi, mint amennyit a Sport1 megboldogult szilveszteri/újévi darts világbajnoki közvetítésekor ordított Pálinkás Miklós szakkomentátor: szááááááááááááznyolcvaaaaaaaaaaan! (Ez a három nyílból elérhető legmagasabb pontszám). Ugyan nem néztem végig mindet, de 2007 utáni gólokat nem nagyon találtam, szóval tessék figyelembe venni az összeállítás készítésének időpontját a "hol a búbánatban vannak a Zlatan-gólok?" kérdés feltevése előtt.